Budaházy György levele

Miközben a Bolíviába „szabadságharcolni” kiment (számomra érthetetlen okból), és ott megölt vagy foglyul ejtett magyarokról harsog az egész média, mindenki segédkezik az ügyükben, addig azokról, akiket az itteni romlott rendszer tart fogva, vallat, életfogytig tartó börtönnel fenyeget vagy gyötör pszichésen (mert ezt teszik most velük), alig esik szó, az is gyalázás. Budaházy György HunHír.Hu-hoz is eljuttatott levele.

Hazafiak!

Már régóta mondom, hogy be fog köszönteni ránk a hadiállapot.
Azt gondolom, mára vastagon látszik, hogy itt van. Látszott ez már a 2008-2009-es „márciusi törvényekből”, vagy a tavaly októberben vagy idén márciusban bevezetett szükségállapotból. De április 14-vel úgy érzem, a hadüzenet – még ha utólag is, de – megtörtént. A hatalom immár nyíltan az arcunkba vágta, hogy nem lehet beleszólása a dolgokba a nemzetnek, azt hogy mi lesz itt, vagy ki lesz itt, azt a régi jó „központi bizottságos” módszerrel ők döntik el. És ehhez a ’45 utáni időket idézve asszisztál a parlamenti „ellenzék”. De még egy megemlítendő dolog történt ezen a napon. Április 14-vel végképp megszűnt a Magyar Rendőrség (egyébként is már csak sündőrség volt). A nemzet túlnyomó többségének akaratával szemben – hogy a jelenlegi parlament oszoljon fel – látványosan a hatalom oldalára állt. Innentől már csak a szocialista párt „házi biztonsági szolgálataként” tudom értelmezni őket, és így is kell viszonyulnunk hozzájuk. Az egyetlen eredménye ennek a napnak talán az volt, hogy végre a gárda is szembeszállt a droidok önkényével. Öröm volt nézni, ahogy könnygáztól vörös, de csillogó szemekkel jöttek szembe a Vértanúk terén.

De voltak április 14-én olyanok, akik már nem lehettek köztünk, mert magánzárkákba zárva, rácsokat néztek azon a napon. Róluk szeretnék most szólni. Néhány nappal előtte, április 8-án este az mszp biztonsági szolgálata elhurcolt négy embert. Négy (ebből kettő családos) büntetlen előéletű, hazáját szerető és a jövőjéért aggódó magyart. Súlyos vádakkal illetik, terrorizmussal, politikusok elleni merénylet tervezésével vádolják őket. Miközben a Bolíviába „szabadságharcolni” kiment (számomra érthetetlen okból), és ott megölt vagy foglyul ejtett magyarokról harsog az egész média, mindenki segédkezik az ügyükben, addig azokról, akiket az itteni romlott rendszer tart fogva, vallat, életfogytig tartó börtönnel fenyeget vagy gyötör pszichésen (mert ezt teszik most velük), alig esik szó, az is gyalázás. Aki a bolíviai szocialisták foglya, azt lehet sajnálni, aki az itteni szocialistáké azt nem? Hát ez így nincs rendben! Többször elmondtam már, de most itt újra leírom, hogy nincs az az országromboló gazemberek elleni tett egy hazafi részéről – állítsa is akármilyen szörnyűségnek be a szolgalelkű média –, amelytől hajlandó vagyok elhatárolódni. Úgyhogy melléfognak, ha engem akarnak besározni. Ha volna olyan hazafi, aki kész eltenni láb alól az ország tönkretevői közül egyet, és ez a hazafi történetesen barátjaként tart számon engem, az nekem megtiszteltetés lenne. Hangsúlyozom, az hogy „van ilyen”, és „baráti kapcsolatot ápol velem”, ezek ma csak vádaskodások és spekulációk, de ha így volna, azt se bánnám.

Ennek a négy embernek az esete újra sürgetően veti fel azt a régóta nem kellő mértékben megoldott problémát, hogy a hazafias mozgalomnak időszerű lenne már megfelelően megszervezni a bajba jutott testvéreink segélyezését. Családok maradhatnak kiszámíthatatlan ideig apa (ne adj Isten anya) nélkül (jelen esetben egyik helyen négy, a másikon egy gyerekkel). Súlyos pénzbüntetések, bűnügyi költség ráterhelések vannak, és a Nemzeti Jogvédő sem képes minden ügyvédi díj átvállalására. Ebben az országban már annyi tízmilliót gyűjtöttek össze, és költöttek el szoborállításokra, menthetetlen betegekre, távoli árvákra stb. Nem igaz, hogy a bajba jutott egészséges, bátor magyar hazafiak nem számíthatnak segítségre. Lehet, hogy nem vagyunk még milliónyian, de azért vagyunk egy pár ezren, és összetartunk. Ha csak mindenki havi egy-két-három-öt-tízezer (ki mit bír) forintot mindig rászán erre, akkor igenis képesek vagyunk számottevő lehetőséget teremteni, akár hosszútávon is. Ne felejtse senki el, hogy addig, amíg mi a szép napos tavaszi időt élvezzük, addig ők a 3x4 méteres cella falát bámulják magányosan. És hogy juttassuk a pénzt a megfelelő helyre? Erre használható pl. a közösségi kapcsolatrendszer.

Ismerősökön keresztül mindenki megkeresheti a megfelelő utat (a jelen négy ember esetében vállalom a koordinációt).

Egyébként meg el kell kezdenünk a köztudatba sulykolni, hogy a magukat nemzetinek nevező szerveződések igenis tűzzék zászlajukra a 2002 óta politikai okokból elítélt, eljárás alatt lévő, sőt éppen börtönben ülő hazafiak számára az amnesztia követelését!

Budaházy György