2009. június 27. 18:54
Lajtabán Pál - HunHír.HuÖsszeült a Jobbik kongresszusa, hogy végre megválasszák az országos választmány elnökét, és átalakítsák a pártot olyanná, ami olajozottan képes működni, és összedobni egy 2010-es választási kampányt, programostul. Mint a HunHír ezt is olyan sokszor szorgalmazta, és alapvető követelményként megfogalmazta, a pártnak fel kell építenie szakértői gárdáját és értelmiségi holdudvarát. S nem eshet a kutyánk kölke szindrómába. Nem az számít, hogy egy-egy témakör szakértője, tanácsadója szimpatikus-e a Jobbik vezérkarának. Csak két dolog számít: ő legyen a legjobb a lehetőségek szerint, s közvetlenül a pártelnöknek tartozzon csak elszámolással. Az elnöki pozíció abszolút erősítése, a vezér arculatának imázsának kiépítése nem lehet jó szándékú, de politikailag tapasztalatlan és a folyamatokat nem ismerő emberek próbálkozása.
A Kongresszusnak csak a megnyitója, valamint Vona Gábor és Morvai Krisztina beszéde volt sajtónyíilvános - ezek dél után pár perccel fejeződtek be. A levezető elnök Novák Előd Atilla lett, és 439 küldött közül több mint 400 volt jelen - akik a nyilvános rész minden pontjában, kivétel nélkül egyetértettek.
Morvai beszédében mindenkinek megköszönte a párt érdekében tett fáradozásait, majd a leendő döntéshozókat Mahatma Gandhi szavaival intette bölcs döntések meghozatalára: „Mindenkinek, aki politikával foglalkozik, kötelessége minden döntése előtt maga elé képzelnie a legszegényebb, legszerencsétlenebb embert, és azt kell kérdeznie: segíti-e az adott döntés ezt az embert? Ha a válasz igen, akkor a döntés jó”. Ő a Jobbik sikerét abban látta, hogy a párt nincs kapcsolatban az elmúlt húsz év korrupt pártjaival és gyökeresen más, hazafias alternatívát kínál.
Vona Gábor pártelnök EP beszámolóval egybekötött értékelője a nemzeti lélekre próbált hatni, hiszen a lelki, pszichikai erősítés a párt egyik alapvető fegyvere. „Nem szükséges beszámolni, hisz közösen vívtuk végig a harcot.” -kezdte. Kifejtette, hogy már a kezdetektől hitt a Jobbik sikerében és hogy az elkövetkező időkben is hinni fog benne. „Nagyon jó volt ebben a hadseregben hadvezér lenni. (...) A többi párt csak a hadtápban volt erősebb: nekik sok és piszkos, nekünk kevés és tiszta volt.”
Szerinte a Jobbik titka a világ legegyszerűbb stratégiája: „mondd ki az igazságot és küzdj érte bátran, becsülettel.” Szerinte lezárult az EP-siker korszaka: új fejezet kezdődik, új feladatokkal, még több ellenséggel. „Az EP választás nagyon fontos állomás volt, de csak egy állomás. A Jobbik be fog jutni a magyar országgyűlésbe, de ez is csak egy állomás lesz: cél a kormányzás. (...) A jelenlegi rendszer az országgyűlésben kevés lesz: a pártot professzionálissá, profivá kell tenni.”
Az EP siker kapcsán kifejtette, „a siker legkevésbé a mi stratégiánkat kell megváltoztassa: ugyanazt kell folytatni mint eddig, csak még jobban, még erősebben.” Szerinte új törésvonal van kialakulóban a nemzetiek és a nemzet-ellenesek közt. A balliberálisok kiűzése után - SZDSZ - a cél a polgári liberálisok legyőzése - hangoztatta. Végül Ars Poeticájával zárta mondandóját: „Sokan szeretik a szerencsét ölbe tett kézzel várni, én azonban nem ilyen vagyok!
HunHír.Hu - stop.hu
Hunhír.Hu kommentár: